Mikor érkezzünk egy eseményre?

Avagy illik, nem illik...

KOLLABOR, Koszecz Sándor





Minden annak függvénye, hogy az adott személy milyen minőségben vagy jelen egy eseményen...

Vendég

A vendégnek elegendő az eseményre érkezni. Ekkor is célszerű legalább 10 perccel az esemény előtt megérkezni (de ez lehet 30 perccel előtte is), hiszen lehet, hogy regisztrálni kell, lepakolni a cuccokat, előkészülni. És kezdésre nemcsak fizikailag, de lélekben is meg kell érkezni. Rendezvény típustól függően a kapunyitás általában esemény előtt egy órával van.

Nem illik egy perccel az esemény előtt beesni a rendezvényre. Különösen nem illik elkésni. Ha az adott személy tudja, hogy előre láthatóan késik, akkor ezt illik jelezni a szervezőknek/felelősöknek, hogy tudjanak róla. 

Munkatárs

A munkatársnak, akinek nincs dedikált dolga az esemény során, célszerű legalább fél órával az esemény előtt megérkezni. Ekkor már jöhetnek a vendégek is, de ha bármely más szervező munkatársnak segítségre van szüksége, akkor erre lesz lehetősége. (Ennyit minden munkatárs megérdemel.)

Értekezlet, megbeszélés esetén is célszerű legalább 15, opimálisan 30 perccel az esemény előtt megjelenni, hiszen az eseményen nemcsak jelen lenni kell, oda meg is kell érkezni... 

Szervező (felelős munkatárs)

Ha az esemény során a munkatársnak feladata van, akkor általános szabály, hogy amikor a vendégek érkeznek, akkor már nincs előkészítő munka. Vagyis az esemény előtt egy órával mindennel kész kell lenni. Ha előző nap minden elő van készítve, akkor elegendő lehet az esemény előtt egy órával érkezni, de szükség esetén ez lehet 2-4 óra is. 

Nem illik

Bármilyen minőségben van a munkatárs, nem illik elkésni és/vagy egy-két perccel a kezdés előtt beesni egy eseményre. Legyen ez akár szervezett, akár munka esemény. Vagyis az egy perccel az esemény előtti érkezés egyszerűen azt jelenti, hogy az adott munkatárs miatt legalább 10 (vagy 20-30) perccel csúszni fog a kezdés. Hiszen hiába van ott valaki testben, ha még nem érkezik meg lélekben.

10 fős szervezet esetén egy esetleges 30 perces csúszás 10 x 30 = 300 perc munkaidő veszteség. Ez 5 óra, ami több mint fél munkanap veszteség.   

A távozás

A vendég megvett egy szolgáltatást, tehát ha vége van az eseménynek, akkor dönthet úgy, hogy veszi a kabátját és távozik.

A munkatárs is dönthet úgy, hogy vendégként viselkedik, fogja a kabátját és távozik, de ha megkérdezi a szervező társaitól, hogy miben segíthet, akkor az jól fog esni azoknak, akik ekkorra már elfáradtak a szervezői-lebonyolítói munkában. Aki így dönt, az csapattagként viselkedik.   

A szervezők esetében akkor van vége az eseménynek, ha mindent elpakoltak a rendezvény után.

Tulajdonképpen mindenki maga választja meg a státuszát. Munkatársként lehet vendégként és felelős munkatársként is viselkedni. Minél több egy szervezetben a vendég, annál gyengébb a működés hatékonysága. Minél több a felelősen, csapatban gondolkodó munkatárs, annál inkább csapatként működik a munkatársi közösség.

A legjobb az, ha mindez nem vezényszóra, hanem belső szükséglet alapján működik.